Varázslatos koncert

Kategória:
Helyi téma, Város hírei

Létrehozva:
2022-01-16 19:12:59

Cikk írója:
3kerület BudapestHirdetője


Varázslatos koncert


Idén is ünnepi koncerttel köszönthették az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény klubtagjai az új évet

2022. január 11.

Január 11-én, kedden hagyományosan újévi koncerttel kedveskedett az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény klubtagjainak, hogy jó hangulatban, közösen köszöntsék az új esztendőt. Idén is, mint minden évben, hatalmas volt az érdeklődés. A varázslatos koncertet az Óbudai Danubia Zenekar vonós kvintettjének előadásában élvezhették a vendégek.

Az Óbudai Társaskörben megrendezett koncertre ezúttal is hatalmas volt az érdeklődés (sajnos a járványhelyzetre való tekintettel csak feleannyian vehettek részt az előadáson, hiszen a klubtagok biztonsága érdekében a koncerten egy szék kihagyásával és maszk viselésével lehetett csak részt venni). Szerencsére azoknak a klubtagoknak sem kell lemondaniuk az újévi köszöntőről, akik személyesen nem lehettek jelen, hiszen felvételről vetítik majd le nekik a klubházakban a koncertet.

A hallgatóságot Haskóné Alker Annamária intézményvezető üdvözölte, aki vidám, jókedvű új évet kívánt, és elmondta: ehhez az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény idén is igyekszik színes és izgalmas programokkal hozzájárulni.

Dr. Kiss László polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a járvány sajnos még velünk van, és mindenkitől azt kérte, hogy tartsák be a biztonságukra vonatkozó intézkedéseket, hiszen az önkormányzat számára rendívül fontos, hogy minden kerületi polgár egészségben, biztonságban éljen. Hangsúlyozta: ez azért is nagyon fontos, mert így közös ünnepeinken együtt lehetünk, nem csak az új év köszöntésekor, hanem egész évben.

Az ünnepi megnyitók után Ziesemer Mária, az Óbudai Danubia Zenekar vonós kvintettjének nevében köszöntötte a hallgatóságot. A kiváló zenészek – Hollós Morin: hegedű, Szegedi Nóra: brácsa, Horváth Ildikó: cselló, Vass Péter: nagybőgő és Ziesemer Mária: hegedű – könnyed és fűszeres dallamokból összeállított műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

Ezúton is boldog új évet kívánunk az ÓSZSZI minden kedves klubtagjának és minden dolgozójának!

 

A hallgatóságot Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője köszöntötte

 

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere is üdvözölte a megjelenteket

 

Az újévi köszöntő koncertet az Óbudai Danubia Zenekar vonós kvintettjének előadásában élvezhette a közönség

 

Az érdeklődés idén is, mint minden évben, óriási volt
 
Forrás: óbuda.hu

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »